Most úgy tűnik, megvan az ellenzéki támogatás a Jobbik mögött Pécsett

Fordulat állhat be Pécs város sorsában, ugyanis - bár megy a taktikázás - az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) önkormányzati képviselői ígéretet tettek arra, feltételekkel ugyan, de támogatják a jobbikos kezdeményezést a rendkívüli ülés összehívására. Mint ismert, a Fidesz által 2009 óta vezetett baranyai megyeszékhely önkormányzati hivatalában a Magyar Államkincstár emberei vizsgálódnak, miután kiderült, hogy a város egyszer már államilag átvállalt adóssága ismét drasztikus méreteket kezdett ölteni.

A Páva Zsolt polgármester által elismert 5 milliárd forintos mínusz a valóságban ennek a négyszerese lehet: ugyanis a fideszes városvezetés azzal igyekszik kozmetikázni a számokat, hogy az önkormányzati cégek tartozásaival nem számol. Pécs tartozása így már elérheti a 20 milliárd forintot is.

Emlékezetes, amikor az Orbán-kormány átvállalta az önkormányzatoktól a tartozásokat, Pécs 40 milliárdos mínuszt görgetett maga előtt a korábbi szocialista érának is köszönhetően. Azaz, néhány éven belül sikerült most összehozni ennek az összegnek a felét.

"Ez egy történelmi gyalázat"- reagált minderre lapunknak Fogarasi Gábor, a Jobbik önkormányzati képviselője. A kedden bemutatott országgyűlési képviselő-jelölt hangoztatta, ez is azt mutatja, mennyire nincs különbség a pécsi Fidesz és az MSZP között, hiszen csődközelbe kormányozta mindkét párt a várost. Igaz, ez a Fidesznek jóval hamarabb sikerült - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Fogarasi Gábornál arról is érdeklődtünk, van-e új információja a Jobbik által kezdeményezett rendkívüli testületi üléssel kapcsolatban. A legerősebb ellenzéki párt egyrészt a tartozás keletkezésének hátteréről érdeklődne Páva Zsoltéktól, másrészt konkrét, négy pontból álló javaslatcsomaggal készültek annak érdekében, hogy ilyen méltatlan helyzetbe ne kerüljön többé Európa Kulturális Fővárosa.