A júniusi közgyűlés történései 1

Gyimesi GáborCsőd szélére került a Pécsi Közlekedési Zrt. Olyan súlyos a helyzet, hogy a nyári csökkentett menetrend szerint szükséges buszokat sem tudják kiállítani. Ennek fő oka az a hibás döntéssorozat, aminek következtében több száz millió forintos hiány keletkezett a cégnél. Az előterjesztés szerint Pécs városának kezességvállalásával 400 millió Ft hitelt vesz fel a társaság, és megvásárol Debrecenből 13 db használt buszt. Ahhoz képest, hogy mekkora csinnadrattát csinált a város vezetése az új buszok érkezéséből, ez lett belőle. A szakértő véleménye szerint ezek a buszok öregek, de legalább működőképesek, és a belső tér – ellentétben a jelen pécsi buszokkal – emberi használatra alkalmas. És mindezek mellett egy nem elhanyagolható szempont, hogy mindebből következően az ár sem magas.

Ami számomra kétséges, hogy ha egy csőd szélén álló cég hitelt vesz fel, ráadásul nagyon rövid lejáratút (12 hónap), akkor mi a biztosíték arra, hogy az eddigi tendencia megfordul, és legalább annyi nyereséget tud kitermelni, amely a törlesztési kötelezettséget teljesíteni tudja. Semmilyen információt nem kaptunk arról, milyen bevételnövelő, illetve költségcsökkentő intézkedések várhatók. Ha ezek nem valósulnak meg, a hitelt nem fogja tudni törleszteni a társaság, jöhet a kezes, Pécs városa, és kénytelen lesz visszafizetni a banknak a hitelt.

 

A márciusban elfogadott 2011. évi költségvetés élt 3 hónapot, és bekerült egy narancsszínű koporsóba. Azzal a hivatkozással, hogy negyedévente felül kell vizsgálni, elég durván módosították a számokat. A sztárfizetéssel rendelkező Szebellédi úr, mint szakértő által támogatott pécsi gazdálkodás 3 hónap alatt 4 milliárd forinttal volt képes növelni a hiányt. Ez számottevő eredmény, nem gondolom, hogy ilyen teljesítményre más városok is képesek. Persze a Fidesz igénybe veszi a CC Audit, és a sztárszakértő munkáját más városokban is, így könnyen lehet, hogy nemsokára többen megelőzik Pécset ebben a kétes dicsőségben.

A Pénzügyi Főosztály vezetője nem vett részt sem a Pénzügyi Bizottság ülésén, sem a Közgyűlés ülésén, mint eddig minden alkalommal. Helyettese elmondta, hogy a város a folyószámla milliárdos nagyságrendű hiányával zárta az elmúlt évet és most ezt átvezették a költségvetésen. Azért az érdekes, hogy ha ezt tavaly december 31-én tudták, akkor miért nem került be a március 12-én elfogadott költségvetésbe. Jelenleg a város folyószámla hitelkeretén 6,4 milliárd forintos a hiány.