Emléktáblát avat a Jobbik Pécs főterén

Emléktábla

Amint azt tavasszal elhatároztuk, pótolni fogunk egy nagy hiányosságot a város életéből. Horthy Miklós kormányzása óta senki sem tartotta fontosnak, hogy megemlékezzen városunk egyik legfontosabb eseményéről, a szerb megszállás alóli felszabadulásról. 1921. augusztus 21-én 108 főnyi csendőrség érkezett Pécsre, másnap az Árpádtetőn felállított diadalkapun át bevonult a Magyar Nemzeti Hadsereg első százada. A Türr-malomtól a Zsolnay Vilmos utcán, Irányi Dániel téren, Király utcán keresztül 50 ezer ünneplő pécsi lakos sorfala között vonult be a diadalmenet a Széchenyi térre. Ennek 90. évfordulóján leplezzük le az emléktáblát, amely nemcsak az ünnepre figyelmeztet bennünket, de végre azt is tisztázza a pécsiek, és az idelátogató turisták számára, miért is készült a város főterén magasodó örökmécses.

 

Az előterjesztés elkészítésében nagyon sokat segített Dr. Romváry Ferenc művészettörténész, aki kérésemre megpróbálta felkutatni mi lehetett az eredeti emléktábla szövege. Több lehetséges változat közül végül abban maradtunk, hogy az építtető Weinchinger Károly 1931-ben született javaslata alapján ismert szöveg kerüljön rá. A bírálatot végző lektori bizottság az „idegen járom alól” szövegrészt „szerb megszállás alól” szövegrészre kívánta módosítani. Az Oktatási és Kulturális Bizottság liberális lelkületű politikusai megijedtek a szerb nemzetiség nemlétező nemtetszésétől, és az eredeti szöveg alkalmazását javasolták. Meixner András, mint igazi magyarellenes szocialista képviselő még olyan érvvel is próbálkozott, hogy ha egy szlovák nemzeti párt Komáromban kívánna emléktáblát elhelyezni az ezeréves magyar megszállás alóli felszabadulás emlékére, akkor az nekünk sem tetszene. Erre válaszul megkértem, hogy segítsen ki engem, szegény tudatlan embert, és adja kölcsön nekem azt a történelmi térképét, amelyen az ezer év előtti Szlovákiát látta.

A Közgyűlés elé Páva Zsolt előterjesztéseként került az emléktábla elhelyezéséről alkotandó rendelet. A vita során a szocialista politikusoknak gondot jelentett, hogy a leendő emléktáblán rajta lesz a kettős kereszt – gondolom fura látvány ez nekik, a szemük a vörös és sárga csillagokhoz szokott. Válaszomban közöltem, köztudott, hogy a kettős kereszt eredeti magyar jelhasználat. Werbőczy elmélete alapján az apostoli királyság jelképeként szolgáló apostoli kettős keresztet Szent István kapta II. Szilveszter pápától, és az apostoli felhatalmazás azt jelentette, hogy a magyar királyok nemcsak püspököket nevezhettek ki, hanem püspökséget, rendet is alapíthattak. A magyar királyi (később állami) címer legkorábban megjelenő eleme a kettős kereszt, több mint nyolcszáz éve szerepel hazánk címertörténetében.

A 13. században készült Képes Krónika Szent Istvánt pajzsán és zászlóján is kettős kereszttel ábrázolja. A koronázó palást képszerkezetében is megtalálható, és számos honfoglalás kori régészeti emlék őrzi (rétközberencsi övveret, homlokkarika, anarcsi korong). A kettős kereszt mindig is a hun-magyar jelkincs szerves része volt (Verche Jablonchoból a kettős kereszt alakú sámánfa), és nemcsak a honfoglalás kori leleteken találjuk meg a szkíták, hunok és avarok által is használt kettős keresztet - azaz nyilvánvaló, hogy ezt a jelképet a magyar dinasztia a sztyeppéről a sajátjaként hozta magával (kubánvidéki hun diadém, tiszavárkonyi avar szíjvég, szkíta kardhüvely).

A székely rovásírás „gy” (egy) jele a Tejút és a véle azonos Isten jelképe, a magyar nyelvben az ügy „folyó” és az Egy „az Isten jelzője” szó azért hasonló alakú, mert az isten egyik jelképe az égi folyó, ezért is azonosította egymással több műemlékünk, köztük a híres veleméri templom festője is Jézus Krisztust a kettős kereszttel. Ez az ősvallásból származó szimbolika mindenki számára természetes volt már az Árpád-korban is.

 

Gyimesi Gábor