A Jobbik ismertette elképzeléseit

Gyimesi szerint családapáknak és -anyáknak kellene munkát adniA pécsi jobbik polgármesterjelöltje, Gyimesi Gábor, és négy képviselőjelöltje tartott pénteken délután sajtótájékoztatót, amelyen több területet illetően vázolták elképzeléseiket.

Mint azt Gyimesi Gábor elmondta, a munkahelyteremtés kérdéskörében Páva Zsolthoz hasonlóan ők is szeretnének előrelépni, de elsősorban a családapáknak és a családanyáknak, nem az egyetemistáknak kell helyet biztosítani például call centerekben vagy a városi cégek gyakornoki álláshelyein.

Azt mondta, a városnak a jövőben a munkahelyteremtési pályázati lehetőségeket kellene jobban kihasználnia, hogy uniós, állami támogatásokból jöhessenek létre álláshelyek a városban.

Fogarasi Gábor, aki jelenleg is pécsi képviselő a városházán, azt mondta: a sporttámogatások jobb elosztásán is dolgozni kell. A Jobbik, tette hozzá, a sikeres sportágaknak juttatna több pénzt, míg az eredmények hiányában nem vagy csak alig adna városházi forrást. Azt is mondta, nem vezet sehova, hogy ma két élvonalbeli női profi kosárcsapat szerepel a bajnokságban. A két legjobb csapatot a jövőben egyesíteni kellene.

Ács József, jelölt, agrárgazdasági szakember arról szólt, hogy a közmunkaprogramot hatékonyabbá tennék. Jelenleg ugyanis sokan unatkoznak, támasztják a lapátot. Ő a Pécs környéki földeken adna nekik munkát, így a gyermekétkeztetésben előforduló zöld árut is meg tudnák termelni ezek az emberek. Hozzátette: ebben a ma is működő városi cég, a Patrónus Kft. tudna segíteni, amely termelői piacokon tudna magának bevételt szerezni ezekkel a primőr árukkal.

Kálóczi Rudolf azt mondta, a helyi polgárőrséget még jobban meg kell erősíteni városszerte, s munkájukat össze kell hangolni a rendőrséggel és a közterület-felügyelőkkel. Utóbbiaknak is jobban kellene közösen dolgozniuk, mondta. Hozzátette azt is: el kell érni a választások után, hogy felkészült rendőrök, ne közteresek figyeljék a térfigyelő kamerahálózat képeit.

Izsák Kálmán azt nehezményezte, hogy ma nehézkes a biciklis közlekedés a városban, mert a kerékpárutak “sehova sem vezetnek”. Mint mondta, a város jól átjárhatóvá kell tenni a kerékpárosok számára. Hozzátette azt is, hogy minden városrészben kutyasétáltató helyeket kellene kialakítani, hogy csökkentsék a kutyások és a nem kutyások közötti ellentétet. Kertváros kapcsán kiemelte: rendbe kellene végre szedni a gazdátlan utcabútorokat, közösségi helyszínek, beszélgetőhelyek, pihenőterületek kialakításáról kellene gondoskodni, a játszótereket fejleszteni kellene, s körbe kellene keríteni, hogy azokat más célra ne használják.

 

(forrás:pecsma.hu)